Megkönnyebbülés

Tudják milyen. Régóta nyomja valami a lelkünket, már-már fojtogat annyira kikívánkozik, álmatlan éjszakákat okozva ezzel viselőjének/hordozójának. Még tartogatjuk, vigyázva rá, félve attól, hogy kiderül, s mi lesz akkor....Aztán kijön, felszabadulunk, s talán egy jót alszunk éjszaka, tiszta lelkiismerettel.
Jó éjt és szép álmokat minden kedves olvasómnak. Holnap folyt.köv.

Szárnyra kapok, repülök, puffanok...

Úgy érzem magam, mint egy fióka, aki épp a szárnyait próbálgatja. Sokáig érzi a vágyat, hogy kirepüljön a biztonságot adó fészekből, de nem meri megtenni. Fél az ismeretlentől. Aztán egy nap olyannyira elhatalmasodik benne a vágy, hogy nekivág. Nem tudja milyen lesz, visszatalál-e, vagy örökre bevégezte, de mégis megpróbálja. Szárnyra kap, talán repül, talán nem, még fiatal hamar elfárad, puffan egy faágon. Nem adja fel, ismét próbálkozik, felkapaszkodik egy áramlatra. Ilyen élményben még sosem volt eddig része. Szabadnak érzi magát, kitárul előtte a világ, a szél simogatja a tollacskáit, hihetetlen élményekkel telítődik. Majd túl közel repül az ismeretlenhez, és túl távol a fészkétől, így félúton a boldogság felé meghasad a szíve. Felnőtt és ez lett a veszte.
Blogdizájn módosítása megtörtént, talán ez jobb, vagy még alakul majd.
És most hallgassuk együtt Seal új számát, amit nagyon szeretek. Ajánlom mindenkinek az albuma összes számának végighallgatását.

Csessze meg a világegyetem

Miért is nem elég az ami eddig volt? Miért vágyunk mindig többre, jobbra, szebbre....? Miért nem jó minden úgy, ahogy eddig volt? Válaszokat kérek!

No komment.........

Talán lenne, de nem tudok mit hozzáfűzni a mai napomhoz. Hallgassuk ezt a gyönyörű számot, relaxáljunk, kapcsoljuk ki az agyunk és aludjunk kb. 100 évet. Kellemes éjszakát, szép álmokat mindenkinek.

Szúúúszáááá....

Nincs mit szépíteni a mai napomon, sz@r volt! Hosszú volt, bosszantó, fárasztó, és energiavámpíros. Kiszívta minden rejtett tartalékom is, így most csak ülök a gép előtt, de semmi nem jut eszembe amit meg tudnék osztani akárkivel is, vagy csak legalább egy pár percre felvillanyozna. A Big book-os, csajos találkozó is elmaradt sajnos, reggel tudtam meg, de majd legközelebb összehozzuk, talán. A holnapi napot viszont már várom, egyrészt, mert péntek lesz, s jön a hétvége, másrészt, mert....csak. De nem kínzom magam, és esetleges olvasóim tovább ezzel a kínosan vontatott, és semmitmondó bejegyzéssel.
Jó éjt és töltődést mindenkinek! Éljenek a duracell nyuszik, ők sosem merülnek le.

A KIT és én

Azt hiszem a mai napom is kellemesen telt-eddig-. Munkahelyemen volt ugyan munka bőven, de nem bánom, mert ilyenkor hamarabb telik el a munkaidő. Kolléganőimmel jókat rötyögtünk, és egy rövidke, de annál velősebb fantáziautazáson is részt vettem, de erről majd talán máskor mesélek.
Most eszembe jutott a KIT, amit kaptam tőle, és ami meghatározta valamelyest a további életem. A KIT egy rövidítés :), mely a Kriston Andrea nevével fémjelzett intim tornát jelöli. Körülbelül másfél évvel ezelőtt került a figyelmem középpontjába a torna (jelenleg 25 éves vagyok), amikor komolyabban elkezdtem a nemiségemmel, nőiségemmel, ezek megélésével, egészségével foglalkozni. A torna megtetszett, beszereztem, de egy-két hetes információáramlás után valahogy alábbhagyott az érdeklődésem. Szokott ez így lenni, olyan szalmaláng típus vagyok, hirtelen nagyot lobbanok, aztán gyorsan elégek, vagy nem :)
Egy-két komolyabb csomó után, az életem vezérfonalán, ismét visszatértem az intim tornához, visszakanyarodtam, és újabb információk utána kutattam. Keresgéléseim eredménye az lett, hogy tavaly október-november környékén találtam egy hirdetést, mely szerint több alkalmas intenzív intim torna tréningen lehet részt venni miskolcon. Kapva-kaptam az alkalmon, és rögvest billentyűzetet ragadtam, hogy informálódhassak a részvételről, árakról stb. Egy-két levélváltás után, egy látatlanban is szimpatikus hölggyel, konkretizáltam, hogy december elejétől egy 5 alkalmas tréningen veszek részt, melynek tartalma csak nagyvonalakban volt "kiszámítható". Aztán persze az élet teljesen mást produkált, de ezt már megszokhatnánk. Előre közlöm, hogy nem volt különösebb, végső stádiumban lévő nőgyógyászati problémám, ugyanis sokan vélik úgy, hogy csak azok veszik, vagy vehetik igénybe, akiknek komolyabb "női" betegségei vannak. Pusztán kíváncsi voltam, és megelőzés céljából fontosnak tartottam. Az első alkalom előtt várakozással teli napokat töltöttem el, amikor már szinte be voltam sózva, alig tudtam kivárni, hogy végre az a nap következzen. A BIBE egyesületen keresztül zajlott a tréning, nem tudom, hogy említhetem-e az összeget, kb. egy bármilyen kezdő/haladó tanfolyam árához hasonlítható. Első hallásra kicsit sokalltam, de úgy gondoltam egy próbát megér, és különben is december következett, tele ünnepekkel, meg szülinappal :D
Mivel az órák abszolút bensőségesek voltak (de semmiképpen sem erotikusak, kínosak, feszültek, feszengősek), és bizalomteljes, nyugodt légkörben történtek, úgy gondolom nem lenne fer, ha bármilyen konkrét részletet említenék. Inkább a rám gyakorolt hatásokról mesélnék.
Úgy gondolom jó lenne, ha már az iskolában, a végképp értelmetlen, szerencsétlen, rosszul szervezett -és még sorolhatnám- felvilágosító órák helyett tartanának ilyen intim tréninget a fiataloknak, mondjuk kiscsoportokban, de kötelező jelleggel. Fiúknak, lányoknak egyaránt, de főleg lányoknak. Talán akkor nem tartanánk mi nők ott, ahol most tartunk, a fene nagy önállósodási és feminista törekvéseink által. Majd mi....nincs szükségünk segítségre, mindent megtudunk oldani egyedül egymagunk, mert páratlan akaraterővel és kitartással rendelkezünk, no meg fájdalomtűréssel. És akkor sem adjuk fel, vagy mutatjuk ki gyengeségünk, ha már konkrétan a belünket húzzuk magunk után 2 méterrel. De ez egy másik hosszú mese lenne.
A lényeg, hogy a tréning segít megérteni, megismerni és nem utolsó sorban megszeretni testünket, működésünket, nőiségünket. Segít kapcsolatba kerülnünk az "ősnőnkkel", aki mindig figyel, jelez, és őszinte. Ha hallgatnánk rá, kevesebb problémánk lenne. A tréning segít megérteni és megszeretni a ciklusunkat, a menstruációnkkal együtt, ami része a belső tisztulásunknak. Hihetetlen lelki élményekben volt részünk, nagyon sokat beszélgettünk, vagyis leginkább a trénerünk beszélt, aki egy igazi Nő volt. Sugárzott. És nem attól volt nő, mert most jött ki a szépségszalonból, vagy mert a legújabb trendeknek megfelelő ruhakölteményekben volt, vagy mert tökéletes hibátlan szempillája, mosolyvonala, orra, szája....egyebe volt. A kisugárzásának köszönhette. Valamiféle misztikus bájt, titkot, nyugalmat, szeretetet, magabiztosságot sugárzott, ami egy kerek egésszé tette. Ez tesz jó nővé egy nőt, nem a sallangok. És igen, azért, mert Ő már tudta, amit mi még nem, hisz Ő volt a tréner :D.
Már az első alkalom után is úgy gondoltam, hogy pénzben nem mérhető fel az a plusz, amit a tréning által kapunk. És végre, mint egy kerek egész, úgy tekint a tréning, és a tréner, minden résztvevőjére. Ez nem "csupán" intim torna. Azt talán egy alkalom alatt megtanulhattuk volna, ez egy teljes reformprogram, melyben mi magunk is rájöhetünk arra, hogy a testünkben, és az életünkben minden, mindennel összefügg, minden hatásnak van egy ellenhatása. És ha figyelünk a jelekre, rezgéseinkre, akkor nem csak megérhetjük, hanem meg is előzhetjük az esetleges problémákat. Egyszerű és érthető, nem kell biokémikusnak, vagy atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, ami egyébként is látható.
Továbbá ez nem egy kipipálható egyszeri tréningsorozat. Csak útmutató, hogy miként folytathatjuk az életünket, bízva abban, hogy örömteli lesz. Mikor kilépünk -valamelyest- a tréner/tréning életéből (ugyanis a lezárás után is nyitott kaput hagyhatunk magunk mögött, amin bármikor kopoghatunk, ha szükség van rá), a saját felelősségünk, hogy mit kezdünk ezzel a tudással. Hasznosítjuk, vagy a kezdeti lelkesedés után visszatérünk a megszokott kis életünkhöz.
Jómagam azóta is tornázok, figyelek, és buzdítok mindenkit (nőt és férfit), hogy vágjon bele. Ennek köszönhetően szeretem a testem -még jobban-, megértem, és átélem a nőiségem. Mert igenis emberek vagyunk, de férfi és nő között azért van különbség, mert mások a szerepeink, az életben ránk váró feladataink. Valamint az, hogy különbözünk, egyáltalán nem rossz, sőt, ettől szép és színes az életünk. Nem zavar ha a férfiak előre engednek, előzékenyek, ha udvariasak velem, vagy átveszik a szatyromat, "csak mert" nő vagyok. Nem kell ezt visszautasítanom, mert nem attól tűnök erősnek. A nők ereje teljesen másban mutatkozik meg, és ez így van rendjén. A hagyományos értékeket nem kell felrúgnunk, csupán, ha szükséges, a kor "elvárásai" szerint módosíthatjuk.
Most pedig, akit egy kicsit is elgondolkodtatott az irományom, az nézzen utána a témának. Sajnálom, hogy inkább a nőket szólítottam meg, de egyértelmű, hisz én is nő vagyok, és az élményeim is ezzel kapcsolatosak, de kérem a férfiakat is, hogy ne féljenek felvállalni érzéseiket, és egyik férfi sem lesz kevésbé férfi attól, ha úgy érzi ápolnia kell férfiegészségét, vagy szüksége van egy megértő/segítő környezetre, ami iránytűként szolgálhat számára az élet útvesztőiben.
Jó éjt, jó zsizsikelést!

A mai nap és a fantázia harcosok

Ma egy átlagosnak mondható napom volt. Reggel munka, épphogy elértem a buszt-szokás szerint- ugyanis nem vagyok az a korán kelő típus, és már sokat javult a helyzet, de előfordul, hogy elkések innen-onnan. De a pontos idő relatív. A gyűrű órám, amit imádok, gyűrű óra függő vagyok, a tömegközlekedési eszközök "ideje" szerint jár, a telefonom pedig a munkahelyi órához van igazítva, és érdekes módon a kettő soha sem mutat egyet. Kb. 4-5 perces eltérés van a kettő között. Viszont ma, sikeresen beértem időben, teát is volt időm készíteni, megnyitottam minden programot, beszélgettem, aztán ömlöttek az ügyfelek, de felkészült voltam.
Napközben, tegnapi inspiráció után, elkezdtem családfa kutatást végezni. De valamiért az előző napi lelkesedésem hirtelen alább hagyott és egyáltalán nem érdekeltek az őseim. Viszont az egész napomat átjárta a szentimentalizmusom és a nosztalgia hangulata.
Eszembe jutottak a régi szép emlékek, középiskolás is, amit egyébként nem tartok feltétlenül meghatározó időtartamnak az életemben, de voltak szép pillanatai, amikre szívesen emlékezek vissza. Lehet, hogy ezek az emlékdömpingek köszönhetőek annak is, hogy holnap utána találkozom két régi középiskolai osztálytársammal, amit már várok, mert két, igazán dilis tyúkról van szó, majdnem annyira zakkantak mint én :)
Eszembe jutott egy szép emlék egy bizonyos nagy könyvről. Ami méreteiben is nagy volt, nem csak nevében és jelentőségében. Kb. 10-ben álltunk össze 4-en csajok. Jó kis csapat volt. Az egyikünknek sikerült beszereznie egy orvosi naplót, vagy valami ahhoz hasonlót, ami kb. 2 bérháztömb nagyságú, és minimum 600 kilót nyom :D Na ez lett a mi Nagy könyvünk. Ez afféle tini csitris rózsaszín csillagos titkos szövetség naplója volt. Sok-sok bolondsággal tele firkálva. Voltak benne hétköznapi, csajos, pasis, divatos, tanulásos, szórakozásos, vicces, szerelmes...és egyéb sztorik. Féltve őriztük, kulcsos szekrényben tartottuk, és gondosan töltögettük minden nap. Egyfajta küldetésként tekintettünk rá, minden nap kellett beleírni valamit, ami éppen történt velünk, pl.: pénteki feladat: megízlelni az orgazmust :D ez tulajdonképpen csak egy orgazmuskoktél elfogyasztását jelentette, amit kívülállóként elolvasva erősen félre lehetett értelmezni. Jelzem ez meg is történt, de inkább vicces volt, mintsem kínos.
Nos ez a bizonyos Big book azóta is megvan, s úgy döntöttem a csütörtöki találkozónkra elő kéne túrnia barátnőmnek, hogy visszarepülhessünk abba az időbe, az olvasása révén, és abba a hangulatba belecsöppenve, mostani korunkkal és élettapasztalatunkkal írogassunk bele egy-két ökörséget. Azt hiszem, leány gyermekeinknek is tovább örökíthetnénk egyfajta útmutatóként. Mint pl. a Feldmár-os Iskola nőknek c. könyvet-ami az egyik kedvencem. Most, hogy ezt leírtam végképp elhatároztam, hogy a csajok elé tárom kérésem, poroljuk le és nyissuk ki ismét a Big book-ot.
A sok-sok nosztalgia és beszélgetés után jött egy ötlet, no meg a fantázia harcosok. Mi lenne, ha lehetőségünk lenne egy bizarr utazásra, mellyel eljuthatnánk a fantáziánk sötét zugaiba, legmélyebb bugyraiba, amiről még saját magunknak sincs semmilyen elképzelésünk. Úgy gondolom ehhez szükség lenne egy segítőtársra, egy jobb kézre, ugyanis nem tudhatjuk mi várhat ott ránk. Kíváncsiak lennénk rá? Kit és mit vinnénk magunkkal az útra? Milyen fantáziaképekkel, -szituációkkal kerülnénk szembe? Erotikus, harcias, megnyugtató, perverz, csillogó...? Szerintem ha elgondolkozunk azon, hogy milyenek azok az álmaink, amelyeket talán még saját magunknak sem merünk elismerni, akkor közel járhatunk az igazsághoz. Az álmaink ugyanis az elménk játéka saját vágyainkkal, életünkkel, tapasztalatainkkal. Elnyomjuk, vagy szabadjára engedjük, és esetleg megéljük, vagy átéljük. A kettő között talán van különbség. Ha megélem, még nem biztos, hogy átélem. Megélhetném egy bizarr fantázia utazás alkalmával, de fizikai valómban azt ugyebár nem élném át. Ha bátor vagyok, és elindulok az úton, harcos vagyok, fantáziaharcos. Vállalom magam, a gondolataim, az érzéseim, a vágyaim. Ehhez viszont egy harcostárs is dukál. Gondolkozzunk el azon, ki az aki méltó erre a posztra! Ha bizton megtaláltuk a választ, boldogok lehetünk, már a tudattól is.
Kellemes jó éjszakát, és álmokat mindenkinek.

ui.: időközben végre sikerült az időt-időzónát is-beállítanom, így már a valós időt mutatja a bejegyzéseknél :)