Összefoglaló Zoknibábbal :)

Zene:

Ákos - Szeress így
(Nagyon szeretnék eljutni végre egy Ákos koncertre!)

Újfent eltelt egy kis idő, írok.
Az utóbbi időben egyre többet. Magamnak, másnak, kérésre, témacentrikusat vagy személyeset. Így megy ez :) Talán kezdem megtalálni a helyem az életben. Van a tortás dobozban egy kis hely, amit csak én foglalok el. Alapvetően nagyon színes, nagyon ízes, olykor viszont....ez inkább hagyjuk, egy-két rossz nap elfér az életben, olyankor magamba fordulok. :)
Persze néha eszembe jut, hogy mi lehet az árnyékommal, hogy van, merre jár? Talán egyszer, vagy egy következő életemben leülünk egy tea mellé és elbeszélgetünk őszintén, mert abban nagyon jók voltunk. Mára eljutottam idáig, jó érzéssel tölt el, ha róla beszélek, nem pedig a sírás kerülget. Az élet nagy rendező, megtanultam.

A Zsizsik "brand" kezdi megtalálni a maga kis útját, fejlődik a vállalkozás, mert vállalkozó szellemű vagyok :) Ez a művészvilág....lassan de biztosan :) Én pedig későn érő típus vagyok, már említettem, de a lényeg, az "érő"-n van.
Szinte leírhatatlan örömmel töltött el, amikor először felhívtak, hogy elkelt az első ékszer.....:*-) Arról már nem is beszélek, milyen, amikor személyesen kérnek fel, és dicsérnek, pedig továbbra is csak játszok-gyurmázok :) és néha pingálok.
Erről ennyit, majd egyszer talán bővebben.
Az utóbbi hetek mozgalmasan teltek. Kiragadnék fontos szösszeneteket. Mind közül a legmozgalmasabb a múlthét péntek volt, már a dátum is megér egy misét, 2011.11.11-én Zsan öcsém szalagavatója. A numerológia szerint -ezt a rádióban hallottam, tehát kéretik nem készpénznek venni-, az egyes a kreativitást jelenti. Remélem érettségin is nagyon kreatívak lesznek és expeditíve megoldják az esetlegesen felmerülő problémát :)
Szóval tesómra nagyon büszke voltam, és persze vagyok is. (Ma igen túlcsordulós hangulatom van úgy tűnik) Nem tudom szülőként, hogy éli túl az ilyen eseményeket az ember. Jómagam megkönnyeztem. Az én "kisöcsikém" ott állt, talpig öltönyben, talpig férfiasan. Én pedig talpig meghatódtam :) 9 és fél, no nem hét, hanem év van köztünk. Sokat voltunk együtt, vigyáztam rá, pelenkáztam, szeretgettem, most pedig hölgykoszorú veszi körül, és együtt járunk bulizni :) Persze felettem megállt az idő, ezt mondanom sem kell :)
Mutatok egy pár képet, csak úgy a magam örömére :)

 Két öcsikém. Ezt a képet remekül "elkaptam". Azért a hétköznapokon nem ekkora az idill :)

Mondtam, hogy a ballagására már nem sminkelem ki magam, mert szétkenődött arccal nem mutatnék jól a képeken :) Magasabb mint én!!!! Persze egy férfi legyen magas, de még jobb, ha egyenesen hatalmas :)

Szombaton jótékonysági bálba mentünk. Délelőtt sütögettem, aztán délután készülődtem. Szokásos make up, műszempilla és társai....imádom :) Egy alkalmi viseletnél számomra ez elengedhetetlen. A végeredménnyel elégedett voltam. Úgy terveztük, még a tombolát megvárjuk, aztán megyünk haza, mert vasárnap Keresztapám névnapjára voltunk hivatalosak. Mondom, úgy terveztük :) A vége az lett, hogy hajnali 4-ig maradtunk, és azért csak eddig, mert már kezdtem kidőlni. Mit mondjak, én sem vagyok már a régi :) A csapat viszont nagyon jó volt. Gyorsan meg is beszéltük, hogy a miskolci jegesmedvék következő meccsére együtt megyünk.
Sietve hazaértünk, leszedtem magamról a vakolatot és a díszbeglancot, aztán alvás. Na nem sok, mert 11-kor már indultunk is a családi banzájra. Keresztapának a tematikus blogon is megtalálható festett pálinkás üveget vittem -DIY- :) meg egy kis minőségi borocskát, az íze kedvéért :)
Megérkeztünk gyermekkorom egyik fő színterére. Furcsa melegség futott át rajtam, amikor átléptem a ház kapuját. Mennyi szép emlék, és jó érzés. Mivel Édesanyám szülei korán meghaltak, s az apám szüleit egyáltalán nem ismertem -ahogy apámat sem-, hiányzott az életemből a nagyszülő, mint érzés, fogalom. Ezt a hiányt pótolták be Keresztapám szülei. Sokat voltam náluk. Megkerestem újra a híres kakasos locsolókannát és nosztalgiáztam. Emlékeimben sokkal nagyobb volt :) Persze akkoriban még én is kisebb voltam. Este 8-ig, fél 9-ig lehettünk ott. Remekül érezte magát mindenki. Nosztalgiáztunk, ettünk, ittunk.
A hétfő a szabadságé, az alvásé, a nokedlié, a sétálásé, a kenyérgyáré....ésatöbbié volt. Elment, mintha nem is lett volna, de alapvetően töltődésre szántam, szántuk. Úgy is történt.
Tegnap újra munka, utána pedig kedves M-mel gyúrás. Töretlenül edzünk. Kitartóan szálkásítunk, megállíthatatlanul alakformálunk :) Ami minden magyarázat nélkül a következőkből áll: taposás, hegymászás, combozás, hasazás, ritázás, evezés, ellipszis, tekerés :) és sok-sok móka. M-mel aztán igazán jó páros vagyunk. Tőlünk zajos az egész konditerem. De ki mondta, hogy ott fapofával, besavanyodva kell izzadni? A lényeg a jó hangulat, s öröm lesz a mozgás. Így vagyunk ezzel.
És hogy jön mindehhez a zoknibáb?
Edzés után, hullafáradtan, még elmentünk Zsoltiékhoz, összeszövetkeztem a feleségével, össze-vissza rendeltem magam az avonból, majd leszerveztük a szombati Caramel koncertet :). És végre, irány haza, olyan fél 10 körül. Mire megérkeztünk végleg kimerültem, amikor is tréfás vagyok, végképp :) Kb. fél óráig kabátban, fotelben feküdve hahotáztam és viccelődtem, miközben a térdzoknimmal báboztam :).

Nos ennyi. Persze mesélni valóm lenne még, de az mind maradjon az én titkom :)

Fedezd fel a benned élő Szűz Istennőt! - Müller Péter írása

Zene:

Ákos - Persze hajnal van megint

Link:  Müller Péter írása

Fedezd fel a benned élő Szűz Istennőt!

"A női lélek érinthetetlen, az csak a tiéd. Nem eladó, nem odaadható. Még akkor sem, ha úgy érzed, hogy az, aki szeretné megkapni, az meg is érdemli. Ilyen nincs. A Szűz Istennőhöz vezető úton most Müller Péter fog elkísérni.

Minden testrészünknek nemcsak biológiai, de jelképes, lelki jelentése is van. A szűzhártyának is. Mi, férfiak, az öleléskor a nőkbe belehatolunk. Kérhetitek, hogy gyengéden, de a férfi nemisége "gyárilag" erőszakos.

Szenvedélyünk, vérünk, ágaskodó nemi "fegyverünk" hajt bennünket. El akarjuk foglalni a nőt. Megszállni a testét, belebújni, beledöfni, mint egy véres tőrt, többször is. Meg akarjuk hódítani, le akarjuk győzni! Legyen a miénk! A "megerőszakolás" csak egy brutális formája a férfiszexnek. Nem is kell hozzá háború, elég egy rossz házasság is. Ha erővel elveszem azt, amit nem adnak önként, máris erőszak.
A férfi birtokolni akarja a nőt: "Légy az enyém!" A nő, ha kívánja a párját, oda is adja magát, szívesen. Ha nem: eljátssza: "Boldoggá tettél." Eljátssza, hogy a "tiéd vagyok."
Van azonban minden nőben valaki, aki nem eladó. Aki csakis az övé! Ennek a Valakinek sokféle arca és lelkülete van. Ezt a sok arcot jelképezik a görög mitológiában a Szűz Istennők. Ezek lelki archetípusok. Sorsszerepek. Minden nőben ott vannak. Benned is, ha nő vagy. Még akkor is, ha nem mered őket megélni, vagy nem váltak az életedben főszereplőkké.
A szüzességnek nem az a lényege, hogy "Érintetlen", hanem az, hogy "Megkaphatatlan". Meghódíthatatlan. Legyőzhetetlen. Elérhetetlen. Nem eladó! Nem is odaadható. Ez csakis az övé. Sőt, csakis Ő Maga - a nő isteni Valója. Oda behatolni nem lehet. Senkinek. Minden férfi találkozott már vele. Ezzel a Legyőzhetetlennel és Birtokolhatatlannal.
A szeretkezésben végig ezt üldözi. Őt akarja! Ő kell neki! Amikor vége az ölelésnek, rádöbben, hogy nincs meg! Akármilyen boldog és kölcsönösen kéjes volt a szeretkezés, a végén rádöbben, hogy a nő legbelsejét, az igazi valóját nem sikerült megkaparintania. Minden férfiben átsuhan ilyenkor a csalódás: azt hitte, legyőzte a nőt. Az övé. Kikészítheti a bőrét, mint a vadász a leterített tigrisét - ehelyett látja, hogy párja kiszáll az ágyból, megfürdik, kifesti magát - és éli tovább a saját életét. Elmegy. Elmegy, nélküle!
Ez a "birtokolhatatlanság" a szüzesség igazi jelentése. Nem kell hozzá az, hogy a szűzhártya ép legyen. Az igazi szüzesség nem a testé, hanem a léleké. Egy utcalány is élheti bármelyik Szűz Istennő életszerepét. Sőt, talán még jobban, mint a többi nő. Ő aztán valóban tudja, hogy hiába ölelték ezren is - lényének benső magját nem érinthette soha, senki! Akárhány férfinek adta oda magát.
A mai emberben ritkán tudatosulnak ezek a csodálatos életszerepek. Mi, férfiak sok évezredes önteltségünkben el sem tudjuk képzelni, hogy a nők nem tőlünk függnek, hogy rajtunk kívül is lehet az életüknek önálló értelme és célja. Méghozzá nem is akármilyen!
Ha egy Szuverén Nővel találkozunk, kétféle gyanú ébred bennünk: az egyik, hogy nem szeret minket. A másik, hogy meleg. Számunkra egy önálló, független, "magam ura" nő: érthetetlen. Elfogadhatatlan. Bosszantó. Nem tartjuk "nőiesnek". (Vagy magunkat nem elég "férfiasnak", mert nem tudtuk meghódítani őt!) Ha valaki ismeri a görög mitológiát, tudja, hogy ezek a Szüzek a női lélek legszebb sorsszerepei. Szépek. Szabadok. Fiúsak.

Olyan sorsot élnek, melyhez bátorság kell, tisztaság, értelem, erő, önállóság, szabadság, merészség, megbízhatóság, félelem-nélküliség. (A szabadság istennője mindig nő! Észrevetted?) Ők azok, akik az ölelés önkívületében nem vesznek el, nem ájulnak bele öntudatlanul, hanem nyílt és éber tekintettel föl tudják szabadítani a férfi lelkét is.
A magas kultúrákban a szexualitás is lehetett beavatás. Ez a Szűz Istennők feladata volt. A férfiak megváltása, öleléssel. Ezek a szerepek ma is élnek, minden nőben. Lappangva és öntudatlanul. Akkor is, ha éppenséggel más sorsszerepek dominálnak az életében. Akkor is, ha anya. Akkor is, ha feleség. Akkor is, ha szerető. Mindháromban ott rejlik a Főszerep mögött egy másik, sokszor még a számára sem tudatos Szűz Istennő valamelyik életszerepe. Ha nincs, akkor elveszett! Elnyelte az Egyetlen Főszerep! Ha valaki csak Anya: kevés!
Kell, hogy ott legyen benne az önálló Nőnek, a családtól, anyaságtól és hitvesi sorstól teljesen független magántörténete is. A gyerekeitől, a férjétől, a családjától, de még a szerelmétől is teljesen szabad "Én vagyok" élménye. Fura, amit mondok, de biztos érted: különben nem lesz jó anya sem! Kell, hogy legyen benne valami, ami csakis az övé. Aki csakis Ő... Önmaga! Egészen nem lehet csakis másokért élni! Nem is szabad! Ha egy férj értelmes - kevés ilyen van! -, ezt nem is akarja.
Egy gyerek sem akarhatja - ha felnőtt már -, hogy a Nő, aki megszülte csakis az ő anyukája legyen, örökké. "Adj vissza magamnak!" - énekli fiának, Jézus anyja, a Mária evangéliuma című operánk végén. Erről beszélünk még - legközelebb."

Megjegyzés- magamnak-:
Értem, érzem,  nem adom!
S, hogy lehet ennyire szépen és érhetően megfogalmazni a titkot, mi felfoghatatlan távolságban van?
Most ennyi. Talán hetente egy bejegyzést megengedek magamnak. Annyi még teljesíthető

Hettőszáz, és az ezzel jött gondolatok

Zene:

Madonna-Celebration

Nos, ez egy jubileumi bejegyzés. Most hagyom, hogy ideömöljenek a gondolatok, betűhalmaz formájában.
Hettőszáz....azaz kettőszáz, csak úgy "magyarosan". Ez a 200. bejegyzésem. Csodás. Köszönöm annak, aki eddig velem tartott, figyelemmel követett, s köszönöm előre is az újonnan ide tévedőknek, hogy betekintenek a kulcslyukon. Kinek hogyan, miért és mennyire tetszik, amit "itt művelek", az legyen titok. Nem azért csinálom.

Napok óta próbáltam összeszedni a gondolataim, mit is írhatnék, ami méltó lehet egy ilyen kerek számhoz. S, ami nem utolsó szempont, mikor írjam?
Ma november elseje van. Halottak napja. Véletlen, hogy pont erre a napra esett a választásom, de mentségemre szolgáljon, nem tudatos döntés eredménye. Gondolkodóba ejt ez a nap, mint mindig.
Emberek, gondolatok, érzések születnek és halnak meg a Földön nap, mint nap, mint nap, mint nap....
Nem kell beletörődnünk, csupán lehetőségünk van elfogadni, mert úgy könnyebb. Könnyebb nekünk, mert az ember részrehajló, méghozzá a saját részére. Ez van. Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
A születésnek általában örülünk. Azért általában, mert vannak kivételes esetek, amiről nem az én tisztem mesélni.
A halál, az elmúlás, a veszteség viszont legtöbbször fájdalmas. Szomorkodunk, ha elveszítjük egy kedvenc tárgyunkat, bánkódunk, amikor barátot, szeretőt, kedvest veszítünk. Viszont, amikor egy szeretett személy távozik az élők sorából, s ezáltal életünkből, mindennapjainkból, azt hosszú, fájdalmas és mély gyász követi. Mint mondtam, ez az élet rendje.
Sokan, sokszor nyugtatják tudatukat azzal, hogy neki "ott", "úgy" jobb, de én titkon ezt kétlem. Az élet mindennél jobb és méltósággal is csak élni lehet, halni nem.
Hogy mit, mikor, hogyan rosszabb veszíteni, azon naphosszat lehetne vitatkozni, mivel szubjektív. Mindenki másképp éli meg az őt körülvevő történéseket.
Testközelből még nem veszítettem igazán fontosat és meghatározót. De mint mindennek, ennek is be kellett következnie, hogy felismerjem az értékeket. Talán egy fél éve már, mégis csak pár hete tudtam kimondani és felfogni. Barátot, érzéseket, kötődést vesztettem. E mesének, most nem lényegi része az ok, okozat, csupán a végkifejlet. Nem hittem el, és ami még ennél is rosszabb nem fogadtam el. Ilyenkor talán törvényszerű, hogy önsajnálatba kezdünk, aminek úgy tűnhet, sosincs vége. Ide most valami hasonlat kellene, hogy érthető legyen. Képekben az önsajnálat olyan, mint amikor lefekszünk az ágyra, és van az a filmes jelenetekben néha látott hipnotizáló tábla, melyen csigavonalak vannak, s valaki forgatja. Tekereg, spirálisan forog, elkábít és bűvkörébe esünk. Egy csapdába, melyet magunknak ástunk. Egyre mélyebbre és mélyebbre zuhanunk képzeletben. Nem félünk, nem kiabálunk, csak nyugodtan süllyedünk, zuhanunk, s közben egy hajunk szála sem mozdul. Tudaton kívül eső állapot. Alapvető funkciók működnek testünkben, kivéve egy fontosat, a józan észt. A rációnak hála, az ébredés következtében egyszerűen megállunk és meglátjuk a valóságot. Sokkal fájdalmasabb, mint amit az önsajnálat láttatni enged, de mégis elviselhetőbb, mert tényként engedi kezelni, azt amit akként kell, minden máson enged változtatni. Aki nem hibázik, nem is él.
Önsajnálat, éber kóma. Nem látok különbséget. Segítők keze özönlik felénk, mégsem látjuk. Más állapotban vagyunk. Magunknak teremtettük, más nem húzhat ki belőle. Viszont az első alkalommal, amikor kezünket a fejünkhöz kapjuk, meglátjuk a kezeket, és megfogjuk. Segíteni csak azon lehet, aki engedi, hagyja.
A lábadozás, felépülés hosszú és fájdalmas folyamat, de megéri. Napról napra szabadabbak leszünk, egy önnön gerjesztett béklyótól. Dobozkákba, polcokra, ki hogyan nevezi, elpakoljuk, amit kell, ahhoz, hogy tanulságként kezeljük, minden mást törlünk, elfelejtünk. S mi a sorsa a dobozba, polcra tett emlékeknek? Nem kell kitörölni, csak tudni kell helyén kezelni. Néha elővesszük, kinyitjuk, nevetünk, sírunk, és az unokákkal az ölünkbe tanácsolunk és büszkén mesélünk.
Hiszem, hogy minden okkal történik, csak az okot néha később látjuk meg. S mivel a történelem egy örök körforgás, vége sosem lesz semminek, csupán máshol, máskor, mással, más formában folytatódik.

Köszönettel: Zsizsik

Előzményként pedig egy cikk, melynek jelentősége több annál, mit láttatni enged:
Mindenszentek napja, ahogy én látom