Republic. Mert nagyon szeretem. Több koncertjükön is voltam, főleg középiskolás éveimben. Azok voltak a gondtalan idők. Zorán. Nagyon jó hallgatni, sajnos eddig még csak egy koncertjén volt részem élőben hallgatni.
Tegnap sajnos egész nap nem értem el a bloggert. Pedig rengeteg írnivalóm volt, lett volna. Megpróbálom bepótolni.
Először egy cikk a life.hu-ról és az abortuszról, Terézanyutól.
http://www.life.hu/sztarszerzok/20110512-racz-zsuzsa-abortusz-ki-dont-helyetted-terezanyu-irasa.html
Rácz Zsuzsa: Abortusz - Ki dönt helyetted?
Megszüljem, vagy egész életre vállaljam egy terhesség-megszakítás testre és lélekre ható következményeit? Vajon ki az, aki ilyenkor eldöntheti egy nő helyett, hogy világra hozza-e a gyermekét, vagy sem. Rácz Zsuzsa heti jegyzete arról, hogy a szülési kedvet miért nem fogja serkenteni, ha az abortusz miatt elítélik a nőket.
Tegnap elcsíptem egy beszélgetésfoszlányt két középkorú nő vitájából egy kávézóban: "Azért szigorítják, hogy ne rohangáljon folyton boldog-boldogtalan abortuszra." Ez a mondat egész nap visszhangzott a fülemben. Megpróbáltam elképzelni, milyen lehet az, amikor boldog-boldogtalan oda rohangál. Főleg a boldogokat igyekeztem elképzelni: egy nő meglátja a dupla csíkot a reggeli első pisilésnél a terhességi teszten, és felkiált: hű, de klassz, most aztán olyan helyzetbe kerültem, amitől minden nő retteg, végre kipróbálhatom a terhesség-megszakítást, hogy tényleg olyan szörnyen nehéz döntés-e, fájdalmas és megalázó tortúra, amilyennek mondják.
Nyilván ilyen nem létezik: nincs az a nő, aki "boldogan rohangál abortuszra". A nem kívánt terhesség minden nő számára az egyik legrettegettebb állapot, amiről még beszélni sem mer, a legtöbben ugyanis elítélik keservesen meghozott döntéséért.
Sokan egy életen át némán cipelik egy nem vállalt terhesség felett érzett szégyenüket és bűntudatukat. Én sosem fogom elfelejteni azt a rettegést, amit minden hónapban átéltem huszonévesként, a menstruációmra várva, annak ellenére, hogy mindig figyeltem a védekezésre. De az ördög nem alszik. Hány olyan történetet hallottam akkor is, azóta is, hogy óvszer, spirál, sőt még gyógyszer mellett is előfordulhat a teherbeesés.
Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO adatai szerint a világ összes terhességének közel fele - 40%-a - nem tervezett, hanem "becsúszott". Az abortusszal kapcsolatban két álláspont áll egymással szemben: az egyik már fogantatásától kezdve teljes jogú emberként kezeli az embriót és elvetetését gyilkosságnak tekinti: gyermekgyilkosságnak.
A jelenlegi, új alkotmányunk is teljes jogú embernek tekinti a magzatot, de mivel a magyar lakosság 71%-a választáspárti, vagyis a nőt tekinti az egyetlen kompetens személynek abban, hogy a saját teste fölött rendelkezzen, ezért itthon nem tiltott az abortusz. Még akkor sem, ha sok aggódó jogvédő szerint az alkotmány jelenlegi módosítása bármikor alapot adhat rá.
Tiltott viszont az abortusz Európa két államában, Lengyelországban és Írországban. Ezekben az országokban papíron csak a nő élete védelmében történhet meg a beavatkozás. Talán sokan hallottak annak a tizennégy éves terhes ír kislánynak az esetéről, aki kétségbeesésében öngyilkosságot akart elkövetni. Mégis bírósági döntés született arról, hogy ez sem menti fel a gyermek kihordásának kötelezettsége alól, vagyis ha beledöglik is, meg kell szülnie. Megszülte, ebből is látszik talán, hogy ez a szabályozás nincs tekintettel a nőre, még ha gyereklány, akkor sem.
Sem Írországban, sem Lengyelországban nincs papíron abortusz, nyílt titok azonban, hogy mindkét országban virágzik az abortusz-turizmus, vagyis a nők külföldre utaznak, hogy biztonságos körülmények között vethessenek véget a nem vállalható másállapotnak.
Persze csak az utazik, aki meg tudja engedni magának, hiszen drága a műtét. Akik nem tudják vállalni a költségeket, azoknak maradnak a feketén, nem biztonságos körülmények között, titokban elvégzett beavatkozások. Ha még szegényebb a nő, akkor igénybe veheti a házi, középkori magzatelhajtó praktikákat, hogy a feldugott kötőtűről ne is beszéljünk. Nem is részletezem így a 21. században. Szégyen, de nem a nőre nézve - szerintem.
Egyik abortuszt tiltó országban sem lendült fel a születések száma, annak ellenére, hogy erre hivatkozva vezették be a drákói szabályozást. Az ír, a lengyel ugyanúgy fogy, ahogyan Európa minden államának népessége, beleértve a magyart is.
Abortusz ügyben a másik álláspont azt mondja, hogy a teste felett csakis és kizárólag a nőnek van joga rendelkezni, ő tudja fölmérni, adott élethelyzetében, kapcsolatában, hogy tudja-e vállalni egy gyermek kihordását, felnevelését: ez egy életre szóló döntés, nem ismerek ennél felelősségteljesebbet. Ha erre most azt mondja valaki, hogy "hiszen örökbe is lehet adni azt a gyermeket", kénytelen vagyok megemlíteni, hogy például a béranyaság is Btk-ba ütköző cselekedet - börtön jár érte.
Az abortusz kapcsán kizárólag csupán a nők felelősségét szokás emlegetni, ebből logikusan az következne, hogy csak a kívánt terhesség létrejöttéhez van szükség férfira és nőre. A nem kívánt másállapotot egyedül a nő hozza létre, szóba jöhet a szeplőtelen fogantatás, máshogyan ez nem történhet, ugye? Ez biológiailag ugyan több mint abszurd, de hogy jogilag mennyire nem az, azt bizonyítja, hogy csakis a nő felelősségének tekinti a törvény: a férfi szerepét sehol sem említik meg.
Én nem ismerek nőt, aki boldogan ment volna kés alá. Sőt, tudom, hogy életre szóló traumát okozhat egy nem kívánt terhesség megszakítása, és mivel még beszélni sem nagyon mernek róla - például látott valaki mostanában nőt erről nyilatkozni? -, ezért a trauma tovább mélyül, legfeljebb egy már kívánt várandósság során merül fel témaként. Gyakran csak akkor, ha a nő az évek alatt felgyűlt bűntudatát szomatizálja, vagyis az abortusz emléke valamilyen testi tünetként jelentkezik: például vérezni kezd, attól való félelmében, hogy régi döntéséért "büntetésből" elveszítheti a magzatát. Ilyenkor szerencsés esetben egy pszichológus, terapeuta segíthet a nő eltemetett gyászának, bűntudatának feldolgozásában, de a nők leggyakrabban nem jutnak lelki támogatáshoz, mert az orvostudomány ezt rutinból orvosi esetként kezeli, és a lelki segítség fel sem merül.
Mióta világ a világ, létezett nem kívánt terhesség, és létezni is fog, mint ahogyan az adott államok ennek szabályozására tett kísérletei is mindig léteztek. A női jogok védelmezői szerint - például Magyarországon a Patent Egyesület - a patriarchális társadalomban ez mindig a férfiak nők felett gyakorolt kontrolljának egyik legerőszakosabb megnyilvánulása.
Vagyis ahogyan férfi döntéshozók döntik el, hogy miképpen kell és lehet szülni (lásd az otthonszülés lehetőségének ma is durva indulatokat kiváltó vitája), úgy a férfiak szeretnének dönteni arról is, mikor szülje meg a gyerekét egy nő, hol nemzeti érdekre, demográfiára, hol erkölcsre, értékrendre hivatkozva.
A szülési kedvet nem serkenti, ha a nem kívánt terhesség megszakítását gyilkosságnak titulálja egy állam (gyilkosnak nevezve így a nőt vagy a nőgyógyászt, de a nemző férfit biztosan nem!), viszont a nők bűntudatát tovább növeli. Akiken már épp elég a teher a "fogy a magyar, aki rendes nő, az szül!" állandó sulykolásával, és még inkább magukra hagyja őket egy nem kívánt terhesség amúgy is rettenetesen nehéz helyzetében.
A magyarországi statisztikák szerint a legtöbb nő gyereket szeretne, az abortuszok száma évek óta, ha lassan is, de biztosan csökken. A nem kívánt terhesség megelőzésének egyetlen módja a felvilágosítás, a védekezés, de nálunk a fogamzásgátláson nincs állami támogatás, egy doboz tabletta több ezer forintba kerül havonta, de még egy csomag 3 darabos gumióvszer is több százba (4-700) - sokan meg sem tudják engedni maguknak.
Arról nem is szólva, hogy sok férfi ma sem hajlandó óvszert húzni, mondván "Óvszerben szeretkezni olyan, mint zokniban lábat mosni."- vagyis a férfiak többsége még mindig nincs meggyőződve arról, hogy a védekezés felelőssége - ahogyan a kufircolás öröme - az övék is.
Ugyanakkor a választás jogát nem szeretnék a nőkre hagyni. Hogy is van ez?!
Ezekután egy részlet a Terézanyu Klubból:
"Miért kell állandóan mentegetőznöm, ha bevállalom, hogy én nem szeretnék saját gyereket?Az a nő, aki nem szül, már nem is ember?" (Ildi, 32 éves)
Talán nincs mit hozzáfűzni a cikkhez, annyira egyértelmű. Lehet még rajta vitázni, társalogni, csámcsogni, de az már menni fog egyedül is.
Pályázati felhívás!
A tavalyi nagy sikerű „Terézanyuságom története” pályázat folytatásaként idén is várjuk az írásokat, ezúttal két kategóriában!
1. Hány élete van egy nőnek?
A nők általában minden szerepükben – társként, feleségként, anyaként, munkaerőként- szeretnének tökéleteset nyújtani, akár erejükön felül megfelelni mind a saját, mind pedig a társadalmi elvárásoknak. De melyikünk ne érezte volna már úgy, hogy nem egy, hanem legalább öt életre elegendő dolga, feladata van és akkor még nem is beszéltünk a saját vágyaink, az álmaink megvalósításáról. Te hogyan zsonglőrködsz a feladataiddal? Hogyan lehet mindezt tudatosan úgy csinálni, hogy magadra is jusson időd? Milyen stratégiáid vannak, amiket megosztanál velünk? Hány nő életét éled, és hányszor kezdted már újra?
2. Első szerelmem története
A cím önmagáért beszél! Várjuk az egykori nagy szerelmek történetét és természetesen kíváncsian várjuk azon szerencsések írásait is, akik éppen most élik át először a szerelmet. Mint tudjuk, első csak egyszer van, viszont emléke egész életünkben elkísér és akár még 120 évesen is könnybe lábad a szemünk, ha eszünkbe jut, ahogyan először fogta meg izzadó kezünket. De azt sem fogjuk soha elfeledni szülőként, hogyan ver ki minket a víz, amikor a gyermekünk először beszél arról a szép szemű fiúról vagy lányról, úgy, ahogyan mi meséltünk az elsőről. Mert az első szerelem beköszöntével új időszámítás kezdődik a szülő- gyermek kapcsolatokban is, és mi éppen erre vagyunk kíváncsiak. Hogyan kapunk frászt szülőként: jó ég, szerelmes a gyerek, mit tegyek?! – és hogyan kapnak viszontfrászt a kamaszok szüleik reakciójától: most mit vagy úgy oda attól, hogy odavagyok?! Várjuk a páros történeteket és az első szerelem okozta családi bonyodalmak krónikáját, lehetőleg két szólamra hangszerelve, szülő-gyermek szemszögéből.
Mindkét témában maximum 5000 karakter, vagyis kb. másfél oldal terjedelmű írásokat várunk, egy pályázó akár mindkét kategóriában is indulhat. A pályázatokat legkésőbb 2011. május 31-ig kell elküldeni a klub@terezanyu.hu e-mail címre. Az ünnepélyes eredményhirdetést a júniusi Terézanyu Klubtalálkozón tartjuk. A két kategória dobogósai értékes könyvutalványokat nyernek, illetve akárcsak tavaly, idén is több különdíjat osztunk ki. A legjobb történetek olvashatóak lesznek a terezanyu.hu oldalon.
Mindenképp élni fogok a lehetőséggel, s egy kreatívírás élményével. Az elsőre már tegnap, szinte azonnal megszületett az iromány. A másodikra is összeszedek valamit a fejecskémből, aztán talán megosztom, talán nem. Érdekelne a Ti, az Önök véleménye is a témában. Továbbá szívesen csatlakoznék egy-egy Terézanyu klubbhoz is, bár egyenlőre elég messze van tőlem.
Már korábban ígértem, kép a Mirinda szeletről, és a méltán híres, zöldfűszeres-füstölt házi tehénsajtról. Íme:
Végül a mai alkotásaimból egy kis ízelítő :P
Húslevest főztem, csigatésztával, majd töltött karalábét készítettem, nasinak estére pedig bundázott almát :P Nyammm....
Most jóéjt, szép álmokat, bajuszos angyalokat :)
Csóközön. CU!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése